"Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." (Weöres Sándor)

2013. május 11., szombat

Pischinger szelet - csokoládés ostya

Az utóbbi időben 'rákattantam' TücsökBogár konyhájára, ami persze nem meglepő, hiszen isteni süteményeket, fagylaltokat találok nála! Legutóbb ezt a Pischinger szeletet néztem ki, amit ma gyorsan össze is dobtam, persze titokban, mert holnapra lesz az igazi, és addig illik eldugni, különben még délután elfogyna...





Hozzávalók:
  • egy csomag ostyalap (én is Mogyit vettem, ebben öt lap van)
  • 10 dkg margarin
  • 20 dkg cukrozott, sürített tej
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 1 marék sótlan, pirított, apróra vagdalt mogyoró
A margarint a sürített tejjel és a kockára tördelt étcsokival kis lángon felolvasztom, fantasztikusan fényes, sűrű csokikrémet kapok. Langyosra hűtöm, majd sorra megkenem az ostyalapokat, megpróbálom egyenlő arányban elosztani a krémet (két-három ek. laponként). Az apróra tört mogyoróval minden réteg krémet megszórok.
A legfelső ostyalapot nem kenem be semmivel, így 'gyerekbarát' (vagy anyabarát?) a süti, magyarul nem fogunk mindent összekenni vele :-)

A tetejét beborítom sütőpapírral és nehezéket teszek rá - két könyv megteszi. Legalább pár órát pihentetjük, de inkább várjuk másnapig, akkor szeleteljük (ha kibírjuk).

(Kibírtuk, másnap felvágtuk, iszonyú finom!!)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...